Az előző rész végén próbáltunk kijönni a tengerből a kagylós sziklákon keresztül, ami korántsem volt annyira egyszerű, mert vizicipőnket a legjobb helyen hagytuk: Otthon!

Végül szerencsésen túléltük az első pancsolást, készülhettünk az estére. Megnéztük a fellegvárat, amit este gyönyörűen kivilágítanak, így térképhasználat nélkül is egyszerűen megtaláltuk. Majd tovább haladtunk a kikötőnegyedbe, ahol éttermek és bárok sorakoznak a turisták legnagyobb örömére. Mi is kellőképpen megéheztünk, így egy kikötő menti étteremben vacsoráztunk: friss fekete kagylót, amit sült krumplival és rizzsel szolgáltak fel.

Nyugat Korzika – Cargése

Utazásunk előtt olvastam róla, hogy Fango völgyében tudunk kajakot bérelni és ilyen módon tudjuk felfedezni a folyó állat-és növényvilágát. Cargése felé pont útba esett! A kijelölt parkolóhelyen megálltunk, gyorsan átöltöztünk és indultunk a völgy irányába.

Napról napra gyakorlottabbá váltunk az átöltözésekben. Minden napra jutott egy kis túra, városnézés és fürdés, így egy ruházat nem volt elegendő. Kocsival ezt nagyon egyszerűen megoldottuk, egy táskánk volt a túraruhának, egy táska a fürdőruhának és egy utazós ruha pedig rajtunk. Így mindig “alkalomhoz illően” tudtunk felöltözni.

Fango völgyét leginkább a szigetközi evezésekhez tudnám hasonlítani. Egymás után indítják el a csónakokat néhány méter távolságra egymástól, hogy ne zavarja senki a másikat. Teknősöket, halakat, kacsákat és szitakötőket lehet látni a halk és nyugodt evezés során. Győri lányként ez nem volt akkora újdonság, de mégis óriási élményt adott. Számomra a hely különlegessége abban rejlik, hogy szabad szemmel egyszerre lehet látni a sós és az édes vizet. Az egyiken kajakozol, a másikban pedig strandolnak az emberek.

A kis halásztelepülés, Porto következett a listánkon. Az UNESCO világörökségi helyszín szebbnél szebb strandjaival és vízbe nyúló hatalmas szikláival kápráztatott el bennünket. Itt megint rácsodálkoztam, hogy ezen a szigeten milyen óriási az összes kaktusz. Egy levele legalább háromszor nagyobb volt, mint a tenyerem.

Végül kora délután megérkeztünk Cargése-be. Hotel le Saint Jean–ben foglaltunk szállást, a szoba tiszta, alváshoz megfelelő volt, egy éjszakára kiváló. A hotel mellett van egy nagyon szép homokos strand, helyenként sziklákkal. Korzikán ez a strand tetszett a legjobban! Gyönyörű időnk volt, a kellemes sós víz és a naplemente egészítette ki a már így is idilli állapotot. A vacsoránkért nem mentünk túl messzire, a hotelhez tartozó étteremben foglaltunk helyet.

Ismét szembesültünk a francia étlappal, mint egyébként mindenhol korzikai utazásunk során. Nagyjából mindig tudtuk, hogy milyen húst fogunk kapni, de azt, hogy hogyan készítették el?, milyen köret van hozzá?, mártással vagy natúr formában? Hát… ez mindig meglepetés volt! Egy idő után, már kifejezetten élveztük és kíváncsian vártuk, hogy mit kapunk, hiszen addig bármit rendeltünk minden hibátlan volt, finomabbnál finomabb ételeket kóstoltunk.

Ezen az estén tintahalpacalt volt szerencsém kóstolni. Legalábbis én így neveztem el, kinézetre teljesen megegyezett, természetesen ízében azért más volt. Rettentően ízlett, sajnos azóta sem tudtam máshol ilyen formában elkészített tintahalat enni. Desszertként pedig a Lemon Cantuccini-t kóstoltuk meg, ami helyi specialitás.

Belső-hegyvidék – Corte

Korán reggel útnak indultunk, ugyanis mielőtt a belső hegyvidék felé vettük volna az irányt, szerettünk volna Ajaccio-ban megállni. Kilométerben nem nagyok a távolságok, viszont időigényesek. A szűk szerpentineken nem lehet olyan gyorsan haladni, így az utazásra elég sok idő elmegy. Ajaccio Napóleon császár szülőhelye, a városban barangolva ezt egy percig sem tudjuk elfelejteni, mert mindenhol valamilyen emlékmű emlékeztet minket erre. Elmentünk a halpiacra is, ami óriási élmény volt, mert ilyen nagy halakat még nem láttam, hogyan árusítanak (pl.: kardhal, tőkehal, tonhal).

Amit megnéztünk:

• Notre-Damee de la Miséricorne
• Place D’austerlitz
• Place Maréchal Foch
• Fellegvár

Kora délután elindultunk Corte felé, de előtte beiktattuk még a tőle 35 km távolságra található Vizzavona-hágót. Elég sokan leparkoltak a túraútvonal lábánál, így hát mi is ezt tettük és útnak indultunk. Gyalogosan körülbelül fél óra alatt jutottunk el az Angol-vízeséshez, mely egyébként az Agnone-patak vize.

Gyalogolás közben csodálkoztunk rajta, hogy milyen sokan családosan indultak neki ennek a sétának egészen kicsi gyerekekkel. Később, mikor egyre közelebb értünk az Angol-vízeséshez, gyerekek sikítozását hallottuk. Először nem tudtuk hová tenni? Mi történhetett vagy miért sikítoznak éppen? Egyre közelebb értünk a hangokhoz és azonnal megértettünk mindent!

A patak vize sok meredek lépcsőn zúdul lefelé apró medencéket képezve, ahol a gyerekek előszeretettel pancsoltak. Ők sikítoztak izgalmukban, ahogyan medencéről medencére csúsztak lefelé a mélybe. Minden elismerésem bezsebelhették, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy kipróbáljam. A hatalmas kőszikla nagyon meredek volt és csúszós, mindenesetre a gyerekek nagyon élvezték!

Újra kocsiba pattantunk és haladtunk aznapi végcélunk, Corte felé. Messziről kiszúrtuk a festői látványú fellegvárat a málladozó vakolatú magas házakkal, már csak a szállásunkat kellett megtalálni. Egy kis szűk utcában, a túraútvonalak irányában volt a Mandria vendégház, ahol két éjszakát töltöttünk.

Egy idős házaspár fogadott bennünket, ők voltak a vendéglátóink. Nem beszéltek angolul, de mégis szót értettünk egymással. Nagyon kedvesek és barátságosak voltak. A vendégház kertjében a régi földműveléshez használatos eszközöket párosították gyönyörű virágokkal és kerti padokkal. Így a kertben is érdemes volt időt tölteni, nem csak a szobában, pedig az is nagyon szép, mondhatni vintage stílusú volt.

Délután gyalog bejártuk Corte belvárosát: végigmentünk a sétálóutcákon és benéztünk a Musée De La Corse-be, ahol betekintést nyertünk Korzika történelmébe, gazdaságába és kultúrájába. A legérdekesebb mégis a felsőváros volt a fellegvárral, amit már lentről megcsodáltunk, de közelebbről is érdemes megnézni. Néhány lépcsőfokot meg kell mászni érte, de megéri.

Másnap itt is kértünk reggelit és még milyen jól tettük! Korzikán a legjobb reggelit itt kaptuk. Igaz továbbra is édeset, de a házi palacsinta, a lekváros sütemény és a hölgy által készített fügelekvár helyett jobbat nem is kívánhattunk volna. Az idős hölgy készítette a reggelinket, az úr pedig felszolgálta. Kicsit feszélyezve éreztük magunkat, hogy mi fiatalok csak ott ülünk, várjuk a reggelinket, ők pedig fel-alá járkálva kiszolgálnak bennünket. A tányért sajnos nem kaphattam ki a kezéből, hogy MAJD ÉN SEGÍTEK!, így “beletörődtem” a vendég szerepébe.

Teli hassal indultunk hegyet mászni a LAC de Melu és Lac de Capitellu tavakhoz.