Milyen programért érdemes fizetni Madeirán?
Milyen programért érdemes fizetni Madeirán?
Milyen programért érdemes fizetni Madeira szigetén?
Madeirán majdnem minden utcában belebotlik az ember egy-egy programszervező irodába, akik többnyire hasonló programokat kínálnak a turisták számára. Tapasztalat nélkül nagyon nehéz eldönteni, hogy valóban melyik programra érdemes pénzt áldozni. Minden program nagyon vonzó ezen a csodálatos szigeten ezért segítségként az alábbiakban összegyűntöttem, hogy nekünk melyik programok tetszettek igazán! 🙂
MADEIRAI JEEP SZAFARI ÁLLOMÁSAI
Kora reggel jött értünk a Jeep, hogy részt vehessünk a várva várt Safari túránkon. Kicsit örültem is, hogy most kivételesen ülni fogunk nem pedig gyalogolni, mert az előző nap miatt elég erős izomlázzal ébredtem. Azonban rá kellett jönnöm, hogy elég naiv voltam, hogy azt gondoltam egy Jeep Safari túráról, hogy nem kell majd kézzel, lábbal, és még talán körömmel is kapaszkodnom… nos én a nap elején ebben a tévhitben voltam.
Az első megállónk Pico do Arieiro volt, a sziget harmadik legmagasabb hegye. Előző nap már jártunk itt, mert a hegymászó túránk innen indult, így nem is időztünk túl sokat, nagy gázzal elindultunk egy ösvényen. Az autóban 6-an fértünk el, a sofőr és 5 utas. Mi az utolsó két ülőhelyet kaptuk meg, ami azért volt jó mert fel tudtunk állni a Jeep-ben. Nagy élmény volt, hogy a bukókereten kívül állunk és úgy utazunk, hogy közben látjuk a tájat a növényekkel és az út szélén legelésző állatokkal. Ez az állapot addig volt fenntartható, ameddig egy másik Safaris csoport utól nem ért minket. A két sofőr láthatóan jól ismerte egymást, összenéztek, majd elkezdtek versenyezni!
VERSENYZÉS A GYÖNYÖRŰ SANTANA-IG
Gyakorlatilag bevágódtunk az első keskenyebb ösvényen, kisebb bokrokat és növényeket nem kímélve. Sofőrjeink direkt szekálták egymást és persze mi, mint jó utasok, adtuk is alájuk a lovat, szurkoltunk a saját kis csapatunknak! Borzasztóan gyorsan haladtunk ezeken az utaknak nem nevezhető ösvényeken, ahol mi normál esetben 10 km/h-val haladnánk ott sofőrjeink 70 km/h-val haladtak! Nem győztük behúzni a fejünket, vagy fogni a bukókeretet, kapaszkodni ott ahol éppen tudtunk, vagy csak egyszerűen imádkozni azért, hogy épségben eljussunk a következő célpontig és ne csússzunk le a szakadékba.
SZÁGULDOZTUNK!! A félelem és az élvezet váltogatta egymást! Leírhatatlan érzés, mikor kiver a víz, de közben mégis annyira élvezed, hogy alig várod az újabb útnak indulást.
Sajgó fenékcsonttal és minimum 5 lila folttal, de hatalmas adrenalin mennyiséggel gazdagodva megérkeztünk az 5000 lakosú Santanaba. Ez az északi part legismertebb települése, köszönhetően a szalmatetős történelmi házainak.
Minket egy idős házaspár engedett be az otthonába, megmutatta a nappalit, a hálószobát, a konyhát és a fürdőszobát, ami a mai napig úgy néz ki, ahogy anno kialakították. Sosem erősítettem a magas lányok táborát, de ez a ház még nekem is kicsi volt és ez nem csak a belmagasságra igaz! Úgy képzeld el, hogy ez a négy helység körülbelül 30 nm területű volt. A mai ember számára elképzelhetetlen, hogy ekkora életterünk legyen. A házaspár mindenkit házi készítésű apró pereccel kínált és egy feles pohárnyi rummal.
PONCHA KÓSTOLÓ MADEIRÁN
Következő állomásunk egy bár volt, ahol megkóstolhattuk Madeira nemzeti italát, a Poncha-t. A cukornádpálinkához citromot és nádcukrot (vagy mézet) adnak, felmelegítik 22-25 fokra és így kínálják ezt a likőr jellegű erős italt. Egy szóval tudnám jellemezni: Borzalmas!
Minden erőmet össze kellett szednem, hogy a képen látható kis pohárkának legalább a felét meg tudjad inni. Sokan mások viszont szerették, emiatt érdemes legalább egyszer kipróbálni, hátha… Mellette szóló érvem, hogy garantált a siker, ha esti bulizásról van szó, hiszen azt a fél pohárkát is megéreztem. Viszont, sokkal jobb véleménnyel vagyok a Poncha mellé felszolgált fokhagymás babokról, ez a mennyiség szerencsére nem fogott ki rajtam.
A RUMLEPÁRLÓ MEGLÁTOGATÁSA
Ellátogattunk még Porto da Cruz-ba, ahol a történelmi rumlepárló található. Nagyon hangulatos kis hely, ahol be sem kell lépnünk az épületbe ahhoz, hogy érezzük a rum illatát. Szerencsére nem kellett megelégednünk az illatával, a helyi specialitások ízét is megkóstolhattuk 3 kóstoló körön keresztül.
Nehezen, de elszakadtunk a rumok mellől és elindultunk egy gyönyörű kilátóponthoz, ahol ismételten rá kellett jönnöm, hogy mi emberek mennyire aprócskák vagyunk a hatalmas természettel szemben. (jobb felső sarokban látható házak jól szemléltetik)
Végül az utolsó állomáshoz is megérkeztünk, Madeira keleti csücskébe: Ponta de Sao Lourenco. Azt mondták egykor sűrű növényzet borította, de ma már ennek nyoma sincsen. A hely kopár, csak tavasszal borítják be a tarka virágok! A bizarr alakú okkersárga, rozsdabarna, szürke és zöldesfekete sziklák emelkednek a türkizkék tengerből a magasba, határozottan tekintélyt parancsolóan. Mindenkit vonz a sziklák széle, hogy letekintsenek a mélybe, de nagyon vigyázni kell, mert erősen fúj itt a szél, könnyen le lehet esni. Mi is nagyon óvatosan néztünk körbe.
Hegymászás, Safari, rumkóstoló…ezeket vettük szépen sorba és rájöttük, hogy már annyi programunk volt, de mi még mindig nem láttuk a belvárost, így az első programmentes napunkon úgy döntöttünk megnézzük Funchalt.
VÁROSNÉZÉS MADEIRA BELVÁROSÁBAN
Gyalog mentünk a belvárosba, így láttuk, hogy milyen sok szálloda épült és épül a mai napig Madeirán. Egyértelműen látszik, hogy a turizmusból élnek. A rengeteg építkezés mellett szerencsére figyelnek rá, hogy megmaradjanak a zöldövezetek és parkok. Egytől egyik gyönyörűek, ha nincs vízesés, akkor van tó, de víz minden parkban van.
BLANDY’S CSALÁDI REZIDENCIA
Nagyon szépek a belvárosi utcák és épületek, mindenhol éttermek, bárok, fagyizók és természetesen zöldséges és gyümölcsös boltok. Bóklászásunk közben felfedeztük a Blandy’s család rezidenciáját, ahol negyed óra múlva indították az angol nyelvű idegenvezetést, így gyorsan kaptunk is az alkalmon.
Megtudtuk, hogy a család vezető szerepet töltött be a madeirai bor fejlesztésében és a Blandy’s azóta is a család kezében van. Ma Michael és Chris Blandy, a 6. és 7. generáció tagjai vezetik a céget. Ez a látogatásunk is kóstolóval zárult.
Pár óra nézelődés után felfedeztük Teleférico-t, a felvonót, ami felvitt minket Monte hegyére megspórolva nekünk jó néhány órás gyaloglást, emellett a látványért mindenképpen megéri.
TROPICAL GARDEN FELFEDEZÉSE
A felvonó tetején beleütköztünk a Monte Palace Tropical Garden-be. Kihagyhatatlan hely! Ez a sziget legcsodálatosabb és leglátványosabb kertje, olyan nagy területen fekszik, hogy több órát vett igénybe mire bejártuk. A hihetetlen nagyra nőtt növények mellett, Koi pontyokat, hattyút, pávát és különféle madárfajokat lehet felfedezni! Ezen felül az épületek kiállításoknak adnak helyet, így rengeteg műemléket is meg tudtunk nézni.
SZÁNKÓZÁS HÓ NÉLKÜL
Visszafelé útra direkt nem vettünk jegyet a felvonóra, mert olvastam korábban a szánkópályáról, amit mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Madeira lakosai 1850-ben találták ki ezt a megoldást az áruszállítás gyorsítása érdekében Monte és Funchal között. Akkoriban fonott kosarakban (Toboggan) csúsztatták le az árut a hegytetőről!
Ma már nem árut szállítanak, hanem turistákat, köztük minket is! 🙂 Ezen a 2 kilométeres szakaszon mi is kipróbálhattuk, hogyan utaztak a gyümölcsök akkoriban!
Egy fonott kosárra két fehér egyenruhát viselő férfi jut, akik navigálják a Toboggant, fékeznek és gyorsítanak ha kell. Elárulhatom, hogy az utóbbi fordul elő gyakrabban, mert irányítóink kifejezetten élvezték a sebességet. Majd egy jól irányított kanyarban fényképet készítenek az ijedt turistákról, amit a leérkezés pillanatában már eladásra is kínálnak. Felháborítóan drágán adják az emléklapot fényképpel ellátva, de el kell ismernem, jó a stratégia! Ez az egy kép, ez az egy emlék, így nincs mese, meg kell venni! 🙂
Határozottan élveztem minden percét ennek a 15 perces útnak. Annyira gyorsan leértünk, hogy legszívesebben még egyszer lecsúsztam volna, de ahhoz vissza kellett volna másznunk a hegytetőre! Megláttam, hogy még milyen hosszú út áll előttünk a hotelunkig, így gyorsan elvetettem az ötletet és gyors léptekkel haladni kezdtem előre.
Nem sok napunk maradt hátra a nyaralásunkból, így a maradék időben próbáltuk kiélvezni a VIDAMAR HOTEL által nyújtott szolgáltatásokat. Ezen felül próbáltunk a fenekünkön maradni és egy kicsit olvasni, napozni, úszni. Már-már különlegességnek számított ez, mert nem sűrűn csinálunk ilyet az utazásaink során.
Aktív utazók, de nászutasok voltunk Madeirán, ezt a gyönyörű szigetet teljes szívből ajánlom! 🙂
Ha kíváncsi vagy arra, hogy hogyan szerveztem meg a szigettúrát, melyik helyi programszervező irodát választottam, mikor kell egyáltalán pénzt áldozni egy programszervező irodára és arra, hogy hogyan szoktam beosztani a napunkat, akkor látogass el a facebook, vagy instagram oldalamra ahol könnyedén tudunk üzenetet váltani.
